kriszvital

Mérlegen a valóság

az új én..

Rég volt már,hogy bejegyzést tettem volna közzé.. Talán úgy voltam vele,hogy mi értelme ennek az egésznek..talán nem jutott semmi sem az eszembe..talán csak vártam valamire,ami újra meghozza belőlem az akaratot... több mint egy hónapja túl vagyok a stresszes korszakomon! Február 7-től egészen Április 4-ig olyan megpróbáltatásokon mentem keresztül,olyan feszültség és kétségbeesettség kerekedett felül rajtam,hogy azt hittem,sose lesz vége.. Végül Kiderült,hogy az ég világon semmi bajom/betegségem nincsen!! Az utolsó csepp a pohárban az a vastagbél tükrözés volt.. Előtte már napokig tartottam a táplálékszegény étrendet,a beavatkozás előtt 2 nappal már nem is ettem,előtte való nap pedig átéltem a hashajtó drasztikus élményét.. Bár az is elég szenvedős volt,mert annyit erőlködtem végig,hogy végül lett egy remek kis gyulladásom a vesekapumnál. A tükrözésre reggel 8 helyett délután fél 1-kor került sor,addig ismét szenvedést éltem át.. Mikor végre eljött a pillanat,nagyon féltem.. Igen csak kellemetlen egy procedúra,remélem soha többet nem kell átélnem,de sajnos én tehetek róla,hogy ennek meg kellett történnie! Annyira beképzeltem magamnak,hogy van valami bajom,hogy már ilyen borzasztó élményekkel is gazdagodnom kellett! Végül beigazolódott,amit majd' 2 hónapon keresztül ismételgettek nekem: Semmi bajom nincs! Van egy enyhe irritábilis bélszindrómám,ami nem jár hasmenéssel,emiatt voltak bélrendszeri problémáim.. Az orvosom azt ajánlotta,hogy olyan tevékenységet folytassak,amivel oldani tudom a felgyülemlett feszültséget... Elkezdtem gondolkodni,hogy vajon milyen aktivitást végezzek annak érdekében,hogy végre rendbe hozhassam magam mind lelkileg mind fizikailag!

A futás jutott először az eszembe,mert az nagyon jó feszültség levezető hatású.. viszont mivel még mindig 100 kg felett vagyok,ezért hosszútávon nem tenne jót a lábaimnak,ha ennyire megerőltető mozgást végeznék.. a futás után sokáig gondolkodtam más alternatívákon! Biciklizés (nincs rendes biciklim,és pénzem sincs,hogy vegyek rendes biciklit), konditermi edzés ( ez végülis egy jó ötlet,de nem hiszem,hogy kész vagyok arra,hogy heti 3-4 alkalmat edzek), ugrálókötél (szintén nem bírnák hosszútávon a lábaim), túrázás ( nem lenne hetente többször is kivitelezhető), boxolás vagy kickbox ( erre sincs pénzem,plusz nem akarok erre a testemre izmot építeni,amíg le nem adom a felesleget)... Nagyon sokáig agyaltam ezen.. Persze néha néha elfelejtettem,hiszen tegnap volt az első szakmai vizsgám és arra heteken át igyekeztem készülni nem figyelve a problémámra... Végül találtam egy általam jó megoldásnak tűnő ötletet.. Ez pedig az úszás!

Mikor még rendszeresen jártam edzeni,ott a teremnél volt egy medence is,szaunával egybekötve. Abban a medencében adott volt az úszási lehetőség is,mert hosszúságban megfelelő volt,a víz mélysége is tökéletesnek bizonyult. A konditermi edzések után mindig úszással és szaunával zártam a feladatokat! Nagyon sokat segített rajtam,teljesen feltöltött energiával! Épp ezért,mikor eszembe jutott ez a lehetőség,megkérdeztem magamtól,hogy miért ne? Levizsgáztam,nyáron úgy is csak dolgozni szeretnék,simán beleférne az időmbe,és nem mellesleg még az életmódomat is erősen segíteném vele!

Így hát arra jutottam,hogy megpróbálom! Egyelőre jó megoldásnak bizonyosul,ha végre 90-sel vagy 80-sal fog kezdődni a súlyom,akkor majd kitalálok mellé valami mást is! De muszáj elkezdenem valamit,mert lelkileg még most is olyan gyenge vagyok,mint tavasszal a méhecskék!! Nem hagyhatom,hogy ilyen fiatalon úrrá legyen rajtam a félelem!

El kell hinned,hogy az életed zseniális,és nem szabad azzal foglalkoznod,mi lenne,ha......

újabb kezdet...

És pontosan ma,március 8-án zárult le a 8 hetes kihívás,melyben részt vettem... Viszont ezzel a lendülettel egy újabb kihívás vette kezdetét,amibe szintén belevágok,hiszen nem bírtam teljesíteni azt,ami alapvetően célnak volt kitűzve.. 1-2 kiló híjján majdnem 100 kiló alá csökkent a súlyom,de sajnos nem bírtam ezt teljesíteni! Az elmúlt 1 hónapban voltak problémáim.. Február 7-én elkezdett jobb oldalt fájni a hasam.. Háziorvostól egészen a kórházig jutottam,ahol 1 hét alatt háromszor vettek vért és kétszer ultrahangoztak meg,így be kellett látnom,el kellett magammal hitetnem,hogy nincsen szerencsére semmi komoly bajom. Mivel vakbélgyulladásra gyanakodtam,ezért nem volt nehéz a betegség tüneteit produkálnom.. 1 napot feküdtem bent,2 napig semmit sem ettem..nem csak fizikailag,hanem lelkileg is legyengültem. Megviselt. Mivel csak akkor fájt,ha megnyomtam,ezért a húzódás is szóba jött. Elmúlt,éltem tovább az életem. Aztán egyik hétvégén szintén nyomás hatására ismét fájni kezdett. Újabb találgatások következtek,újabb tüneteket produkáltam. Szinte már pszichésen beképzeltem magamnak azt,hogy van valami bajom. De abba bele se gondoltam,hogy 1 héten keresztül annyi orvos nyomkodta meg a hasam azon részét,hogy akkor be is volt lilulva,valószínűleg az a terület begyulladt én meg tetéztem azzal,hogy folyton nyomkodtam! Egyik este besokalltam,jött a sírás,a kiakadás. Anyukám észhez térített,a nővérem kioktatott,így beláttam,hogy valami lelki oka van ennek!

Emiatt a hosszadalmas procedúra miatt nagyon elhanyagoltam az edzést! Féltem bármit is sportolni,Nehogy újra fájni kezdjen.. Bár az étkezést 70%-ban sikerült teljesítenem,és így is változott a testem,mégis csalódott vagyok.. Csalódtam magamban,hiszen minden segítség megvolt ahhoz,hogy a 8 hét alatt a maximálisat hozzam ki magamból,mégsem tettem oda magam.. De új nap,új lehetőségek.. A mostani eredménnyel is meg vagyok békélve,mert egyre közelebb vagyok a célomhoz!

8 hét alatt összesen -5kg és -31cm az össz alakulásom,ami azért az én esetemben nem semmi!

A következő 8 hétben igyekszem a maximálisat kihozni magamból,arra fogok törekedni,hogy minél többet tudjak majd edzeni,így nem csak a fogyás,hanem az alakformálás lesz az elsődleges célom! Legközelebb a félidőnél fogok jelentkezni,remélem nagyszerű adatokkal!

út a siker felé: 8hetes kihívás

Üdvözlök Mindenkit! Az elmúlt 1 hónapom igen tartalmasra sikeredett.. Január 16-án kezdtem el azt a programot,amely nagyban hozzájárul az életmódváltásomhoz! Személyre szabott étrendet követek,melyhez edzésprogram is járul,amit otthon is el lehet végezni! Eredetileg heti 2-3 nap kardiovaszkuláris edzéseket kell végezni és heti 2-3 nap a programban megadott edzéseket,de ez egyelőre még nem jött össze nekem.... A kardio edzések könnyebben mennek,azok az edzések pedig számomra még túlságosan megerőltetőek,melyek meg vannak adva! Olyannyira megerőltetőek,hogy a hasfalam is megsérült miatta,így 1 héten keresztül kórházból kórházba jártunk,mert vakbélgyulladásra gyanakodtunk... Szerencsére semmi komoly bajom nincsen,viszont rá kellett jönnöm,hogy több mint 100 kilósan még nem vagyok képes olyan eredményeket elérni,mint anno! Így hát egyelőre a kardio edzéseket fogom előnyben részesíteni,amíg nem fogyok még többet!

A táplálkozási programot viszont nagyon is jól tudom tartani,nem igazán kell semmit sem mellőznöm,csak a mértékekre és a tápanyag felosztásra kell odafigyelnem! 1 hónapja nem ettem péksüteményt,ami nálam hatalmas dolognak számít,ugyanis a program elkezdése előtt heti rendszerességgel fogyasztottam péksütit.. Nem mondom,hogy most nem tudna lecsúszni a torkomon egy nutellás croissant,de sokkal jobban viselem el a nélkülözést,mint 1 hónapja! Egészségesen is nagyon sok desszert készíthető el,így pótolni tudom a nasivágyamat(:

Most tartok a 4. hétnél és ahhoz képest,hogy keveset edzettem,nagyon szép eredményt értem el..

4 hét eredménye:

2017.01.16.                  2017.02.14.

súly:108,9kg súly:104,3
mellkas:112cm mellkas:105cm
karok:37cm karok:35cm
derék:101cm derék:95cm
csípő:121cm csípő:115cm
combok:68cm combok:62cm

 

Ez az eredmény hatalmas löketet adott nekem, bebizonyítja számomra, hogy pajzsmirigy betegség mellett is hatalmas sikereket lehet elérni! Most arra hajazok, hogy a 8. hétre mindenképp 100kg alá jussak, hogy hosszú idő után végre 9-sel kezdődjön a súlyom!

Egyelőre szépen haladok.. vannak nehézségeim,de kinek nincs? Ha bárkinek felkeltettem az érdeklődését, akkor keresse fel a www.fitnessjunkiehu.com weboldalt, ahol több információról értesülhet ezzel kapcsolatban!

Sok sikert mindenkinek a sikeres átalakuláshoz!

Kihívás

Új év.. Új élet.. Új kihívások.. Új külső.. Új célok.. Új lehetőségek... Sokszor hallani ezeket újévkor,de nem mindig tudjuk betartani vagy megvalósítani. Az első pár napban még azzal hitegetjük magunkat,hogy "jó,majd nem sokára elkezdem,van még időm" vagy " még csak év eleje van,majd később".. Aztán eltelik 1 hét,1 hónap,majd félév és azon kapjuk magunkat,hogy nem tettünk még semmit sem a változásért. Aztán nyár elején kapkodunk,mert tökéletesen akarunk kinézni a strandon,de annyi minden közbejön,annyi felesleges dologgal foglalkozunk és annyi elpazarolt időt hagyunk magunk után,hogy beköszönt az ősz.. Akkor pedig ismét jönnek az ígéretek,hogy "majd jövőre".. És minden kezdődik elölről.. Egy végeláthatatlan körforgás áll be az életünkbe,amiből nehéz kibillenni!

Én is ilyen voltam.. Ugyanezeket a fogadalmakat tettem meg évekig és szinte semmit sem értem el.. Nem valósítottam meg a céljaimat,nem sikerült új kihívásokkal szembesülnöm,nem találtam magam szembe új lehetőségekkel! Emiatt újévre nem is tettem ígéretet,nem fogadtam meg semmit,mert rájöttem,hogy ritkán sikerül megvalósítani,csak azoknak sikerül,akik tényleg a maximumot adják bele.. Az élet napról napra új élményekkel gazdagít minket.. Nem tudhatjuk,hogy mit hozhat a holnap.. Éppen ezért igyekszem úgy elérni a céljaimat,hogy nem görcsölök rá,nem tervezem meg előre,csak elkezdem! Elkezdem és várom azt a pillanatot,mikor kijelenthetem,hogy sikerült! megcsináltam!

Idén egyelőre csak egy cél vezérel.. hogy áprilisra,mikor betöltöm a 22. életévemet,100 kiló alatt legyek! Ez nem lehetetlen,nem egy nagyon nehéz feladat,csupán akaraterő kérdése! Azért ezt tűztem ki magam elé,mert így nem csalódhatok majd! Örülni fogok a 98-nak vagy a 95-nek is! De ha esetleg 90 kiló alá sikerül mennem,akkor az hatalmas öröm lesz a Számomra! Egyelőre ez a célom,ezt szeretném elérni!

Január 16-án elkezdek egy 8 hetes programot,melyben az étkezéshez sok segítséget fogok kapni! Személyre szabott étrendem lesz,amit bizony nagyon-nagyon be kell tartanom! Emellett edzésprogramom is lesz,különböző otthon elvégezhető feladatokkal,amiket szintén be kell tartanom! Motivációként fog rám hatni,hogy rajtam kívül több százan kezdik el a programot,napi szinten osztják majd meg véleményüket,élményeiket,s ami a legjobb,hogy mindenki támogat Mindenkit! Ismeretlen nők ismeretlen nőket bátorítanak arra,hogy ne adják fel! És én ennek a csapatnak a tagja leszek! 8 hetem lesz arra,hogy megmutassam,mire vagyok képes,hogy bebizonyítsam,igen is kitartó vagyok és el akarom érni,hogy én változzak a legtöbbet!

Ez az újévi fogadalom.. az újévi lehetőség.. az újévi cél.. az újévi KIHÍVÁS!!

út a siker felé II.

Azt hiszem idén ez lesz az utolsó bejegyzésem... Ez az év is nagyon hamar eltelt,igen sok meglepetés ért,igen sok új dolgot,érzést ismerhettem meg.. Bár a célom eléréséhez már csak 4 hónapom van hátra,de hiszem,hogy sikerülhet! Nem igen fogytam az utolsó mérlegre állásom óta,leginkább tartom ezt a 108 kg-ot,de bízom abban,hogy hamar változni fog és csökkenő tendenciát mutat majd! Most egy újfajta étrend kiegészítőt szedek,amit édesanyámtól kaptam.. Bár mindig is elleneztem az efféle bogyókat,de több kollégáján is észrevette az eredményes változást.. Egyelőre csak azt tapasztaltam,hogy kevesebbet eszek,a puffadás szinte el is múlt,sokkal jobb a közérzetem! Mondjuk a Karácsony és a vele járó finomságok,plusz a 2-3 napi semmittevés kicsit rontott a helyzeten,de hamar helyre tudok majd rázódni!

Összességében nem volt olyan rossz ez az év,de remélem 2017 több szerencsét hoz majd!

A jövő évi célom pedig nem más,minthogy április 25-re elérjem a 100kg alatti súlyt! Ez a célom! Ezt kell végigcsinálnom! Ez az,ami igazán motivál! Ez az,ami tartja bennem a lelket! Azt akarom,hogy mikor betöltöm a 22. életévemet,ne legyek 100 kilós,agyonhajszolt,megsértett,önbizalmatlan lány,aki nem tud hosszasan a tükörbe nézni mezítelen testtel! Végre szexis táncot akarok lejteni a páromnak szexis fehérneműben,szexisen kisminkelve,szexisen elkészített hajjal! Nem akarom többet takargatni magam előtte! Nem akarom utálni magam végre! Nem akarok nőietlen ruhákat hordani!.... De! Akarom,hogy megnézzenek az utcán! Akarom,hogy bókoljanak nekem! Akarom,hogy megdícsérjék a külsőmet! Akarom magam hosszasan nézni a tükörben minden irányból,szögből! Akarom,hogy a párom büszke legyen rám és imádja a testemet!!

Én ezt akarom elérni 2017-ben! Mert ha ez megvan,akkor minden mást kirázok a kisujjamból! Olyan célt állítok magam elé,ami eddig lehetetlen volt! ...remélem Nektek is van célotok ,és minden erőtökkel azon lesztek,hogy meg tudjátok valósítani!

Jövőre folytatom az írást.. Lehet,hogy sok Mindenkit nem érdekel az én történetem,de nekem egyfajta megkönnyebbülés ezt mind kiadni magamból... (: Sok sikert mindenkinek!

út a siker felé I.

Miután az utolsó bejegyzésemet megírtam,eldöntöttem,hogy itt és most változtatok! Készítettem magamnak egy táblázatot arról,hogy mik egy átalakulás legfőbb hibái,meg hogy miért érdemes sportolni,majd készítettem egy olyan táblázatot is,hogy mit szabad s mit nem szabad fogyasztanom,aztán erre fogom írni,hogy havonta mennyit változok centiben,illetve kilóban! Megvettem a kondibérletemet is,bár őszintén bevallom,hogy maximum 2-3 alkalommal jártam el,mert annyira megerőltető volt a lábaimnak,hogy inkább hanyagoltam és az étkezésre koncentráltam!...

4 héten keresztül mindennap leírtam,miket ettem és minden hét végén összegeztem,mit kell elhagynom,vagy csökkentenem az étrendemben.. Tejeskávét már 1 hónapja nem veszek és a reggeli túró rudi fogyasztást is befejeztem! Reggelente leginkább zabkását fogyasztottam,este pedig valami könnyű fogást készítettem. Az utolsó heti étrendem már majdnem tökéletes lett és eredménye is született! -2 kg-val könnyebb lettem!!!

Ez annyira feldobott,hogy még komolyabban vettem,házi edzéseket végzek majd itthon,sajnos csak nem rég gyógyultam ki ebből a vírusos náthából,de újult erővel kezdem el a gyakorlatokat,plusz mióta rendesen étkezem,ritkán puffadok fel és könnyebben tudok mozogni!

Minden hónapban beszámolót fogok tartani az esetleges fogyásomról és arról,hogy miben változtak a mindennapi szokásaim! Ha érdekel az alakulásom,tarts velem és ha van bármi,amiben segítségedre lehetek,írj bátran! (:

Mozogni öröm!

Így igaz!... A mozgás nem csak az álomalak elérését teszi lehetővé,hanem a lelki békét,a kiegyensúlyozottságot,azt,hogy a haragot kiadjuk magunkból,hogy felszabadultak legyünk,a bizalmunk megerősödjön,a közérzetünk nyugodt legyen.. Hogy azt hihessük,a világ a miénk és semmi nem állhat az utunkba!! Ezt gondolom én az edzésről,de még sincs elég akaratom ahhoz,hogy nekikezdjek! Létrehoztam ezt a blogot azért,hogy magam és mások is elérhessék a céljaikat,de nem teszek semmit sem a motiválás érdekében! Azt hiszem egy kissé megzuhantam az utóbbi napokban.. A hasi problémáim nem akarnak elmúlni,a családom azt gondolja,hogy Mindezt csak pszichésen gondolom így,nincsen semmi bajom.. És azért ezzel eléggé megnehezítik ezt a problémát! Nehéz úgy elkezdeni valamit,hogy közben a körülöttem élők mitsem foglalkoznak az egészségükkel.. Úgy érzem,nincs erőm végigcsinálni! Pedig elhihetitek,hogy akarom!! Teljes szívemből akarom!!

Szerintem ez a mélypont,ez a zuhanás fogja lehetővé tenni azt,hogy talpra tudjak állni és elkezdeni! Imádok edzeni,imádok egészségesen élni,még ha néha bűnözők is,de én ezt imádom! Már csak a megfelelő biztatás kell hozzá,amit persze kapok bőven,de magamtól akarom hallani a biztatást és azt hiszem ez a hang végre elért hozzám. Hallom végre azt,hogy ÉN akarom ezt,hogy ÉN képes vagyok rá,hogy ÉN le bírok fogyni,ÉN szép tudok lenni,ÉN meg tudom mutatni a világnak,mit tudok kihozni magamból! Ezt az álmomat valóra kell váltanom,különben soha nem leszek elég boldog az életben és folyton rettegni fogok attól,hogy az az ember,akit én tiszta szívemből szeretek vajon mikor fog ráunni az én önbizalmatlanságomra.. Mert ő adja nekem a legtöbb erőt ehhez az egészhez és miatta is végig kell csinálnom!!

Mostantól tényleg komolyabban veszem és nem fogom cserbenhagyni azokat,akik esetleg követik a blogom bejegyzéseit és egy cipőben járnak velem...

Most olyan edzéseket fogok veletek megosztani,melyeket én is előszeretettel végzek és hatásosak is. Figyelembe kell vennem azt,hogy ilyen súllyal nem tudok olyan feladatokat elvégezni,amik régen egy pillanat alatt sikerültek,de természetesen gyakorlom,hogy újból sikerüljenek! Van otthoni edzéstervem és konditermi edzéstervem,mind a kettőt meg fogjátok itt találni. Az otthoni edzéseket videókból szedtem össze,nagyon hatásosak,intenzív gyakorlatsotok és nem unalmasak. Ezeket be fogom nektek linkelni,onnan lehet a gyakorlatokat lemásolni! A konditermi edzésről egy kicsit később fogok nyilatkozni,mivel még nem kezdtem el rendszeresen járni,így még nincsenek meg a gyalorlatsorok,de hamarosan azt is megleshetitek :)

A következő videók felsőtestre igazán hatásosak,naponta pár percet vesznek csak igénybe és nem kell semmit sem költeni rá. https://ironmanbudapest.hu/sport4you/hat-perc-hat-kockaert-szuper-hasedzesfeladatok/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/igen-elhataroztam-megszabadulok-a-hasi-zsirparnaktol/

Majd egy jó kis crossfit edzés következik,amit én is nagyon szeretek,nem nehezek,néhány eszköz szükséges hozzá és rendesen megizzaszt :) Nem szükséges kettlebell-t használni hozzá,tökéletesen elég a kézi súlyzó!

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/expresszedzes-crossfit-modszerrel-a-zsirmeszarlasert/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/testkarcsusitas-felsofokon-negyed-ora-a-bomba-alakert/

Majd ezután jöhet a kardio,ami a nagy kedvencem :) Nagyon hatásos,nagyon fárasztó,de az edzések végén hatalmas nyomástól szabadulhatunk meg!

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/kokemeny-edzes-harcos-amazonoknak-neked-megy/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/ime-a-leghatekonyabb-es-legvaltozatosabb-trening/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/felesleg-koszi-leadom-langoljon-a-zsir/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/igy-egess-el-ezer-kaloriat-egy-ora-alatt-nem-eliras/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/alakulj-at-most-expresszedzes-az-am-modszerevel/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/husz-perc-kardioorulet-es-nem-ismersz-majd-magadra/

https://ironmanbudapest.hu/sport4you/szexi-es-izmos-itt-a-tokeletes-edzes-ha-mindketto-fontos/

Ezeket az edzéseket lehet kombinálni a felsőtest edzésekkel és a crossfit-tel,de önmagukban is hatásosak,ha heti 3-4 alkalommal elvégezzük a feladatokat! Emellett persze a táplálkozást is figyelembe kell venni,mivel az átalakulást 60%-ban az étkezés,40%-ban a mozgás teszi lehetővé! Szóval egyelőre csak Ennyit tudok nektek adni,remélem sikerrel fogtok járni!

Tévhitek

Nincs olyan ember,aki legalább egyszer ne próbált volna ki valamilyen diétát.. Sokan esünk abba a hibába,hogy azt hisszük,nincs más mód a fogyásra.. Kutatjuk a neten azokat a cikkeket,melyek tartalmazzák a fit vagy az egészséges szavakat,mert akkor megnyugszunk és elhitetjük magunkkal,hogy egy kis koplalással,tápanyag megvonással majd leperegnek rólunk a kilók.. Hát nem! Én személy szerint azt gondolom,hogy mindez csak ámítás! Persze minden ember más,minden embernek megvan a maga szükséglete,amitől nem akarunk megválni,mert félünk a változástól! Én speciel kiskoromban azt gondoltam,hogy ha almát eszek csokisziruppal,akkor az nem olyan hizlaló,mert az alma közben egészséges étel. Vagy amikor a Győri Édes keksz zabtartalmú kekszét majszolgattam,mert azt hittem,kevesebb benne a kalória. De be kell látni,hogy ez belefér.. Hibát hibára halmozunk fel,de utólag rájövünk,hogy az a hiba valójában egy kemény lecke volt számunkra.. Hogy mire akarok kilyukadni? Kerek perec kimondom: NINCS eredményes fogyókúra!

A szervezetünknek szüksége van minden tápanyagra(fehérje,rost,zsír,szénhidrát).. Ha valamelyiket megvonjuk magunktól,akkor felborul a rendszer és a test úgy reagál erre,hogy megbetegít minket.. Ha belegondolunk,a nagyszüleink de még a szüleink is úgy nőttek fel,hogy zsíros kenyeret ettek hagymával,szalonnát ettek tojással,kolbászt,hurkát,zöldségeket,gyümölcsöket,krumplit, stb stb.. Nem voltak cukorbetegek,laktóz érzékenyek,glutén érzékenyek.. Nem volt semmi bajuk.. Mert amit megettek,azt le is dolgozták! Én is ezt vallom.. Ehetsz bármit (Mértékkel!!!),de utána mozogd le!

A másik őrültség,melyet nehezen tudok felfogni és a mai napig nem értem,milyen ember találta ki,az a "reggel éhgyomorra igyál....." Ez komoly? Én igyekeztem kipróbálni néhányat közülük.. Kipróbáltam a langyos vizet citrommal,a kurkumás langyos vizet,a lenmagfőzetet,a langyos vizet pár csepp mézzel még nem mertem bevállalni,ugyanis az eddig felsoroltak közül reggelente az első utam a wc-re vezetett... Ha ez egészséges,akkor én dobok egy hátast! A méregtelenítést még megértem,hiszen annak van jótékony hatása,DE ezeknek a kávét\teát helyettesítő csodalöttyöknek abszolúte nincsen!! Szóval ha rám hallgattok,akkor el is felejtitek,mert elég rendesen rányomja a bélyeget az ember napjára!

 

Összegezve: A legfontosabb a napi ötszöri étkezés (de tényleg!) vagy legalább négyszer,mert a szervezet nem úgy fog reagálni a kalóriabevitel csökkentésére,hogy fogyásnak indulsz,hanem ezzel azt jelzed neki,hogy "hahhó,nincs elég zsír \szénhidrát az étkeimben" a szervezet pedig úgy reagál erre,hogy elkezdi elraktározni ezeket a tápanyagokat! Arra pedig nincsen szükségünk!!

A másik legfontosabb,hogy ha 6 után eszel,csak is olyat,ami magas fehérje tartalmú,mert este lelassul az anyagcserénk és nem tudjuk elégetni a felesleges kalóriát,hanem azt is elraktározzuk! A testünk imád raktározni,mintha készülne a világvégére!! Reggel pedig én azt mondom,hogy ehetsz bármit,mert kb. 6 óra alatt felszívódik mindaz,amit bejutattál magadba.. Legyen az kakaós csiga,szalonnás tojás,szendvics,nutellás kenyér,stb stb.. :) Szóval ezek az én tanácsaim EGYELŐRE!! Ha további szipiszupi izgalmakat szeretnél,akkor ne felejts el újra idelátogatni(:

Receptek

Az előző cikkemben írtam,hogy fogok recepteket küldeni az étrenddel kapcsolatban,szóval most az egyes étkezésekhez 2-2 tippet írok nektek,hogy én mit és hogyan készítek el,ezzel biztatva titeket azzal,hogy jó áron,kevés munkával is lehet egészséges és laktató ételeket főzni:) Ezek az ételek az én kedvenceim, tehát azért csak ezeket írom le, nem vagyok egy szakács, szóval elnézést kérek, ha esetleg nélkülözni fogom a szakszavakat:)

 

Reggeli:

  • Omlett zöldségekkel --> 3 db tojás (2 sárgája 3 fehérje), 1 ek olivaolaj/kókuszolaj,1 db paprika(lehet tv paprika,kápia paprika,vagy egy kisebb kaliforniai paprika), 1 fél fej vörös -vagy lilahagyma,1 db baromfi virsli vagy 3-4 szelet csirkemell/pulykamell sonka.. Mellé 1 db paradicsom,esetleg 2 ek túró 1 ek tejföllel,1 szelet kenyér (rozsos magvas,barna,teljes kiőrlésű,stb..)

A paprikát megmossuk,felkarikázzuk,a hagymát megpucoljuk,felszeleteljük,a virslit vagy a sonkát kisebb darabokra vágjuk es az olajon elkezdjük sütni. Mikor már kezd a paprika meg a hagyma is összeesni,akkor a tojásokat egy tányérban kissé felverjük,sózzuk,borsozzuk ízlés szerint és ráöntjük a zöldségekre,sonkára. Lefedjük és kb. 10-15 perc alatt megsül(mindig figyelni szoktam,mert hamarabb megsül,ha kevesebb benne a sárgája). Ezután egy tányérba szedjük,a paradicsomot felvágjuk,a túrót összekeverjük egy kis tálkában a tejföllel és kész is a reggeli(: Tápláló,minden tápanyag megtalálható benne és még finom is!

  • Joghurt zabpehellyel--> általában 40-50g zabpelyhet összekeverek annyi vízzel, hogy kissé hígabb legyen, majd mikróba teszem addig,míg a zabpehely felszívja magába a vízet. Ezután a zabpelyhet összekeverem joghurttal( lehet gyümölcsös, vagy görög jöghurt). Mivel a joghurtban van elég cukor(BŐVEN!), ezért én nem édesítem semmivel. Ha jól öszekevertem, akkor ételtartóba teszem, keverek hozzá chia magot(azért szeretem,mert magas a rosttartalma, ezáltal az emésztésre is pozitívan hat) vagy esetleg lenmagot, és másnap reggel el is fogyasztom. Gyümölcsöt is ehetünk akár hozzá. Sokan nem kedvelik az ilyen mesterséges színezékkel ellátott joghurtokat, de én úgy vagyok vele, hogy ez belefér. Persze igyekszem olyan joghurtot választani, melyben kevesebb a színezék és a cukor, de nem mindig sikerül.

Tízórai:

Igazából a tízóraihoz nincsen recept, mert lehet joghurtot gabonapehellyel(extrudált gabonapehely vagy cornflakes a kedvencem), gyümölcsöket, fehérjeszeletet,enni,amit készenkapott állapotban be lehet szerezni.


Ebéd:

  • Répás rizs csirkemellel--> 1 zacskó (125g) rizs, 1 db répa, 150-200g csirkemell

A rizst megfőzzük(azért szeretem a zacskós rizst,mert az pont egy adag,így nem főzök feleslegesen többet) kicsit megsózzuk, közben a répát megpucoljuk,ketté vágjuk és csíkokra szeleteljük,majd forrásban lévő vízben puhára főzzük. A csirkemellett megmossuk,megpucoljuk(ha kell!) és ízlés szerint szeleteljük(lehet kockára,csíkokra). Utána egy tálkába tesszük,egy kevés olivaolajat öntünk rá(kb 1 evőkanál), sózzuk,borsozzuk,adunk hozzá 1 ek. mustárt, 1 ek. ketchupot,majd összekeverjük és kb. 30 percre lefedve hűtőbe tesszük. (aki nem szereti az eféle pácot,az el is hagyhatja). Végül kisütjük a csirmellet, a rizst és a répát összekeverjük és lehet is tálalni. A répát mellesleg lehet helyettesíteni kígyóuborkával/paprikával, csak azt nem kell megfőzni, simán összekeverjük a rizzsel.


  • Spenótos rizs hallal--> 150-200g spenót,2 zacskó rizs,hal

A spenót lehet fagyasztott vagy nyers,igazából az eredményen nem változtat,viszont a fagyasztott spenótot gyorsabban lehet elkészíteni. Ha nyers spenótot veszünk,akkor először alaposan megmossuk,majd egy lábosban feltesszük főni kb 1 dl vízzel! Mikor összefonnyadt a spenót,akkor leszűrjük,majd rántást készítünk neki.. 3-4 gerezd fokhagymát apró darabokra vágunk,kb 0,5-1dl olajon elkezdjük pirítani,mikor már erőteljes illata lesz,hozzáadunk kb 1-2 ek. lisztet,majd ha a lisztnek kezd aranybarnás színe lenni,elkezdjük tejjel felönteni és folyamatos kevergetés mellett annyi tejet öntünk bele,amíg szépen össze nem áll a rántás.. Ezután nagy lángon hozzáadjuk a spenóthoz,végül 1-2 perc múlva összeáll a spenót (spenótfőzelék). Közben a rizst megfőzzük,leszűrjük róla a vizet és hozzáadjuk a spenóthoz,majd ízlés szerint sózzuk (ez már előtte is meg lehet tenni külön a rizst és a spenótot is). A hal igazából bármilyen lehet.. Halrudacska,rántott hal,sült hal...nekem az alaszkai tőkehalfilé a kedvencem,amit a Penny-ben,illetve a Lidl-ben lehet kapni,egy csomagban kb. 5-6 db bepanírozott,vastag és nagy szeletű halrudak vannak,amit egy kevés olajon kell megsütni,alig 5-6 perc alatt! Igaz,hogy valószínűleg az a drága kis halacska életében nem járt Alaszkában,de halból van és nekem az elég is(: Szóval az ebédről Ennyit:)


Uzsonna:

Igazából ehhez sincsen nagyon recept. Ha edzés után akarunk uzsonnázni,akkor mindenképp fehérjedús ételt Válasszunk,esetleg fehérjeszeletet vagy fehérje turmixot,vagy egy almát,joghurtot(a gazda joghurt nagyon finom és kevesebb mesterséges anyagot tartalmaz) vagy egy müzli szeletet,ami cukormentes!


Vacsora:

Uugyanúgy lehet csirkemell rizzsel,mint az ebéd vagy esetleg egy számomra kedvelt étel a tonhal saláta..

  • Tonhal saláta--> 1 konzerv tonhal,1-2 db főtt tojás,paradicsom,uborka,saláta,hagyma,paprika

Először is a zöldségeket megmossuk majd ízlés szerint feldaraboljuk(azért nem írtam a többi zöldséghez mennyiséget,mert igazából mindenki annyit használ fel,amennyit szeretne),közben a tojásokat vízben megfőzzük kb. 15-20 perc alatt,majd mikor kész,akkor megpucoljuk és feldaraboljuk. Egy tányérba összekeverjük az alapanyagokat,egy kevés sóval és borssal fűszerezzük. Utána a tonhalról a nagyja olajat leöntjük,majd egy serpenyőben felmelegítjük a halat,adunk hozzá egy csipetnyi kurkumát,mert attól pikánsabb az íze,majd mikor a hal kellően felmelegedett,akkor hozzáadjuk a salátához és összekeverjük vele. Így kész is a tonhal saláta! Ha valaki nem szereti a tonhalat,akkor helyettesítheti baromfi virslivel vagy csirkemell sonkával!


A következő nagyon egyszerű vacsorai receptemet azoknak ajánlom leginkább,akik este 8-9 fele tudnak csak enni vagy akik megéheznek később!

  • Joghurtos fahéjas túró--> 1 kis doboz joghurtot(100-110g) összekeverünk 100g zsírszegény joghurttal,édesítőszerrel ízesítjük(méz is lehet!),adunk hozzá egy csipetnyi fahéjat,majd lehet is enni! Én viszont fel szoktam turbózni egy kis lenmaggal,mert nagyon passzol hozzá és a lenmagnak magas a rosttartalma,ami a bélrendszer működését segíti és nagyon jól felgyorsítja az anyagcserét! Azt már mondtam nektek,hogy miért fontos este 6 után fehérjét fogyasztani,tehát ez a kis könnyed étel remek választás lehet a későn vacsorázók számára:)

A recepteim ezek voltak,én majdnem napi szinten fogyasztom ezeket és higgyétek el,hogy mellette heti 2-3 edzéssel le is fogytam pár kilót,pedig nem éheztettem magam :)

Ha bárkinek kérdése van ezügyben vagy további receptötleteket kérne tőlem,az írjon itt :)


Étrend

 

 

 

Először is szeretném tisztázni azt,hogy mindaz,amit én most írni fogok,az csak egy egyszerű tanács lesz.. Bárki,aki előszeretettel olvassa a blogomat,az tudja,hogy én nem szabályokat akarok létrehozni,hanem meg akarom osztani a világgal azt,hogy én hogyan és miként élek meg egy kudarcot és azt hogyan igyekszem rendbe hozni! Mind az étrend,mind az edzésterv egyfajta kiinduló pontnak bizonyosul,amit bárki alkalmazhat,kipróbálhat,ha már kifogyott az ötletekből! Egy olyan étrendet fogok nektek leírni,amit én is mostantól szigorúan betartok,mert nekem eddig ez vált be és hiszem azt,hogy önsanyargatás nélkül is lehet szép,de főképp tartós eredményt elérni.

Étrend--> a legfontosabb mindenképp a reggeli! Van,mikor tojást eszek(tükörtojás,rántotta,omlett), de mivel a koleszterin szintem is magas,ezért pl 4db tojásból csak 1-Max 2-nek rakom bele a sárgáját.. Ezt eszem vagy sonkával vagy virslivel,paradicsommal,uborkával,1-2 szelet rozsos magvas kenyérrel(a kenyerek közt szerintem nem sok a különbség,de én a magvasat finomabbnak gondolom).. Vagy eszek mondjuk szendvicset sok zöldséggel,de ezt is vagy magvas kenyérből vagy bajor rozskenyérből készítem! Ami a kedvencem,az a joghurtos zabkása vagy a rizskása,amit pudinggal keverek össze (most fogom kipróbálni a protein pudingot,mert abba semennyi cukor sincsen)..ezt eszem esetleg barackkal vagy banánnal!

Tízóraira legtöbbször joghurtot eszek vagy valami gyümölcsöt,de igazából előfordult,hogy zabkását ettem fahéjjal megszórva,mézzel! Vagy gabonapelyhet joghurttal összekeverve egy kis chia maggal megszórva.

Az ebédem legtöbbször rizs(fehér,barna egyremegy!), csirkemell vagy pulykamell, esetleg valamilyen hal.. A rizshez szoktam felvágni uborkát vagy paprikát is,de a spenótot is imádom,azt van,hogy a rizzsel keverem össze vagy csak simán spenótfőzeléket eszel hússal vagy főtt tojással! Ha már unom a rizst,akkor szoktam enni hagymás főtt krumplit vagy valamilyen főzeléket!

Uzsonnára szintén vagy joghurtot eszek,vagy ami megmaradt az ebedről,de van,mikor kihagyom ezt az étkezést,mert nem sokat számít!

Vacsorára pedig amit imádok az a tonhalsaláta!!(tonhalkonzerv,2db főtt tojás,paradicsom,saláta,uborka,és kurkumával szórom meg..ISTENI!!) Nagyon laktató és nagyon finom! De aki nem szereti a halat,az persze ne ezt egyen!! Viszont egy a fontos...este 6 után már csak lassú felszívódású fehérjét együnk,mert az alvás során az elnyújtott hatása miatt végig biztosítja a számunkra megfelelő mennyiségű fehérjét! Ez azért fontos,mert ébredésig ellát minket aminosavakkal és nem teljesen kiürülve ébredünk fel!

Arra is figyelni kell,hogy ne csökkentsük le egyből a kalória bevitelt,mert azzal csak azt fogjuk elérni,hogy a testünk el fogja raktározni a bejuttatott zsírt és szénhidrátot! Pl. ha 80-100 kg között vagy és nagyjából betartod az ötszöri étkezést,a helyes táplálkozást,akkor az elején még igyekezz betartani,hogy 2000-2200 kcal legyen a napi beviteled,majd szépen fokozatosan kell csökkenteni azt kb. 2-3 hetente,mert akkor fog beindulni a fogyás! (én ezt nem egy személyi edzőtől hallottam,azért tudom ezt ajánlani nektek) (:

Az étkezéssel kapcsolatban van még 1-2 olyan kiegészítő,amit érdemes használni főleg,ha sportolunk is mellette.. Az egyik az a megfelelő vitaminpótlás,amit én a Biotech Usa-ban szoktam venni.. Multivitamint,melyben olyan vitaminok,ásványi anyagok vannak,amik elengedhetetlenek a szervezetünk számára! Legtöbbször a hideg beköszöntével fogyasztom,naponta egy kapszulát veszek be és azt kell,hogy mondjam,2 éve egyszer nem betegedtem le se ősszel se télen! Nincsenek benne mellékanyagok,nem egy gagyi,mesterséges cucc!! A másik,amit pedig a rendszeres sport elkezdtével fogok alkalmazni,az az edzés utáni fehérje! Hiszen sportolás után másfél órán belül muszáj a szervezetbe bejuttatni az elégetett tápanyagokat,főleg a fehérjét.. Azért is akarom kipróbálni,mert az edzések után fél órával mindig olyan éhes leszek és mire hazaérek,hogy megegyem a vacsorámat,fennáll annak a veszélye,hogy túlzásba viszem az evést,tehát többet eszek a kelleténél! Ezen kívül edzés előtt fehérje szeletet szoktam enni,a Rossmannokban 200 ft/db,a vaníliás nagyon finom,azt tudom ajánlani:)

Az étrendről ennyi a megjegyzésem,én ezt alkalmazom,mert így nem éhezek és mégis,ha betartom,akkor eredményes lesz,a fogyás beindul és én jól fogom érezni magam!! Remélem Ti is(:

 

Ha szeretnél receptet egyes ételek elkészítéséhez vagy csak érdeklődnél az étkezéssel kapcsolatban,akkor bátran Írj itt! De hamarosan teszek fel recepteket is,hogy én hogyan készítem:)